Az idővonalon az adatbázis egészében lehet keresni.

Páll Elemér

Páll Elemér 1905. június19.-én született Désen, itt végezte iskoláit is. 1923 őszén beiratkozott a bukaresti közgazdasági egyetemre (Academia de Înalte Studii Comerciale și Industriale București), amelyet anyagi okok miatt kénytelen volt feladni.

Így 1927. augusztus 15-től 1931-ig a bukaresti Leonida cég (S.C. Automechanica) kolozsvári kirendeltségén dolgozott, ahol hamarosan üzletvezetői posztot töltött be. Főleg Chrysler autókat forgalmaztak. 1932-ben a csehszlovák Slavia villanyégőket forgalmazó cég vezetője lett, majd 1936-tól kezdve saját villamos cikkeket forgalmazó cégét vezette Kolozsváron.

Anyagi helyzete az 1930-as évek közepétől annyira jó volt, hogy ebben a periódusban már megengedhette magának, hogy a kolozsvári sporttevékenységeket személyes közreműködése mellett (vezetőségi tagság, sportolók versenyekre való utaztatása, versenyek rendezésében való részvétel, bíráskodás is, mivel több sportágban bírói képesítése volt) anyagilag is támogassa (fiatal sportolók anyagi támogatása, csapatok nyereség utáni jutalmazása stb).

A második világháború előtt több sportágat támogatott önkéntes módon, főként a kolozsvári úszósportot és a labdarúgást (KAC). Fényképek tanúsítják, hogy a KAC csapatát 1936-ban elkísérte Nagybányára egy mérkőzésre (és jutalékot ígért győzelem esetére), 1938 augusztusában pedig a Nagyszebenben megtartott Országos Úszó-és Műugró Bajnokságra utazott Kolozsvár csapatával (a felvételeken U-s jelvényeket viselő fiatalok is láthatóak). 1936-ban turistaként vett részt a berlini Nyári Olimpián, ahol sok felvételt is készített.

A második világháború után visszaköltözik Kolozsvárra családjával. A megváltozott körülmények közt könyvelőként dolgozott, így tartotta el öttagú családját. Ismét bekapcsolódik Kolozsvár sportéletébe, a gyors- és műkorcsolya, valamint a kerékpár szakosztályokban tevékenykedik. 1956-ban a megyei korcsolyaszakosztály elnöke lesz. Ezt a posztot is önkéntesként, minden fizetség nélkül töltötte be. Nemcsak a versenyek megszervezését vállalta magára, hanem azok lebonyolítását is, a sétatéri tavon a gyorskorcsolyapálya kimérésétől és megjelölésétől, a versenyek titkársági munkájáig (az adatok Bukarestbe való továbbítását is beleértve), szükség esetén bíráskodott is. Országos bajnokságokon is, rendszerint Csíkszeredában, bíráskodott.

Páll Elemér 1995 okt.5.-én halt meg és óhaja szerint Désen lett eltemetve. Hosszú élete során kapcsolatba  került Kolozsvár, és más városok (Bukarest, Csíkszereda) jelentős sportvezetőivel, támogatóival és az élsportolókkal. Pályája során önzetlenül, mindenkori lehetőségeihez mérten segítette a kolozsvári sportéletet és a sportolni vágyó fiatalokat.

Tovább a képekhez